2014. november 20., csütörtök

Lövészet szobában

Szóóóóóval, íjászat.

 Alapvetően én ezt az egész régi fegyverek/harcművészetek/stb. bizniszt az íjászattal kezdtem, még valahogy általános hetedikben. Azóta történt sok minden, ami miatt ez a dolog eléggé háttérbe szorult az életemben, de megszabadulni tőle nem sikerült, ma is legalább annyira tartom magam íjásznak, mint vívónak.

  Időről-időre fel is buzdul bennem a lelkesedés, hogy ismét aktívabbá váljak ezen a téren, de, jobbára külső körülmények miatt ez eddig kimerült abban, hogy rendszeresen gyakorolgattam otthon. Jelenleg dolgozom egy akcióterven, hogy ezen változtassak magam számára és nagyobb körben is, remélem működni fog.

 Arról, hogy az íjászat mennyire tekinthető harcművészetnek és mennyire tartozik a Hema-hoz, arról majd máskor, most egy gyakorlati ötlettel lepnék meg mindenkit, akinek problémája, hogy ritkán tud eljutni egy rendes pályára.


Fő a konzisztencia

 Mit jelent ez az íjászatban? Vagy, ha már itt tartunk ez sokban aplikálható a vívásra is, meg még csomó mindenre. A lényege az, hogy minden egyes lövésnek  pontosan ugyanúgy kell történnie. Természetesen a lehetőségekhez mérten, teljesen sosem lesz az és egy terepversenyen a terep is belekényszeríthet teljesen extrém, szokatlan helyzetekbe, pózokba, nem is beszélve a tényleges vadászatról, ha valaki abban is benne van. Viszont törekedni kell rá, hogy a feszítés, tartás, oldás, horgonyzás és a többi a lehető legegységesebb legyen, mivel, ahogy több mesteríjász vallja: "többet ér egy íjász tökéletlen technikával, aki minden esetben ugyanúgy lő, mint az, akinek időnként tökéletes a technikája". Ennek oka a lövés alapvető tulajdonsága, hogy felnagyít mindent. Egy pár milliméteres elmozdulás, vagy változtatás a tartásban több méteres tévesztést jelenthet 25 méterről. Az állandóság egészen egyszerűen szükséges hozzá, hogy képesek legyünk eltalálni a célt, mivel a lehetséges változók leszűkülnek rajtunk kívül állókra, így pedig az agyunk már tud kalkulálni. Képzeld el, milyen lenne pl. kardozni, ha minden vágást más technikával akarnál megtenni? vagy még inkább, ha a mozdulatok között folyamatosan változna a kard hossza? Na, ez pont ugyanaz, mintha nem ugyanott horgonyzol minden lövésnél.

 (Akinek ismeretlenek a szakszavak: google! :) Meg majd egyszer írok talán egy általános ismertetőt, de annyira triviális info, elsőre kidobja a megfelelő wikioldalt...)

 Ezt az állandóságot a lövés folyamatában nézetem szerint érdemes az előtt begyakorolni, mielőtt az ember elkezd távolabbi célra lőni. Higyjétek el, tapasztalat, csak frusztrált lesz az ember. A japánok a zen íjászatban ezt úgy gyakorolják, hogy nagyon közelről, célzás nélkül lőnek gyenge íjjal táblára úgy, hogy a tökéletes technikára koncentrálnak (illetve nem koncentrálnak, mert ugye zen, de ebbe most ne menjünk bele). Erre egy jó alternatívát szeretnék bemutatni, amit nagyon egyszerűen meg lehet oldani akár a szobában/lakásban, nulla pluszköltséggel, biztonságosan. Azt még hozzátenném, hogy nem kell túlmisztifikálni, nem kell ezt évekig csinálni, mielőtt kimerészkedik az ember a pályára, de rendszeres gyakorlással talán még hónapokig sem. Viszont például a téli időszakban  nagyon hasznos ezzel foglalkozni, mert a tavaszi szezont egy sokkal biztosabb technikával kezdheti az ember, plusz nem lustulnak el az íjászizmok sem.

 1. lépés:

Fogjunk egy, vagy több régi, leamortizálódott vesszőt (pl. aminek letört a hegye, vagy leszakadt a tolla), majd csavarjuk be a hegyét szigetelőszalaggal/celluxal és képezzünk rajta egy "bubocot".





Figyeljünk arra, hogy ha még rajta van a fém hegy, akkor az ne lógjon ki, teljesen fedje a ragacs, több rétegben.


2. lépés:

Akasszunk fel valahova egy lepedőt úgy, hogy legyen mögötte hely és lehetőség szerint kicsit távolabb fal, a biztonság kedvéért.




Én egy ajtófélfák közé befeszíthető húzódzkodórúdra akasztottam fel a plédet, de bármi megfelel, csak legyen helye kilengeni (vagyis pl. ablakra ne :) ). Simán jó az is, ha egy madzagot feszítünk ki két akármi közé és arra dobjuk rá.


3. lépés:

 Álljunk fel szemben a cuccal, max pár méterre és kezdjünk lőni! A bubucnak köszönhetően a vessző nem fut át az anyagon, még kárt sem tesz benne, simán nekicsapódik és leesik elé. Azért azt hozzátenném, hogy 80 fontos csigás íjjal nem próbáltam, de egy átlag íjhoz ez bőven elég. Vigyázzunk, hogy szóljunk a lakásban lévő egyéb életformáknak, hogy azért ne nagyon másszanak be mögé, mert fájhat. Ha az élőlény nem meggyőzhető észérvekkel, mint például bármelyik macska, akkor csukjuk ki.

Ennyi.

 Teljesen biztonságos, alig kell hozzá hely és tökéletesen alkalmas rá, hogy az ember a technikáján dolgozzon, akár tv-zés, vagy zenehallgatás közben is. Ha közel állunk, még csukott szemmel is lehet lőni, hogy jobban tudjunk a mozdulatsorra, légzésre koncentrálni. Még többet segíthet, ha valaki kívülről tud javítani vagy felvesszük valamivel és később visszanézzük. 

Mára ennyi, jó gyakorlást!


 



 

2014. szeptember 12., péntek

Élő szerepjáték

Az alábbi cikket érdemesnek tartottam megosztani, részint, mert nagyon aranyos (főleg ha az ember rpg-zik), részint, mert alapvetően jó gondolatébresztő ami van benne. Egyébként ez az oldal szerintem elég jó és "kezdőbarát". Én ugyan abszolút laikus vagyok ebben az egész fitness-témában (egyelőre...), de még nem olvastam itt olyat, amit égbekiáltó marhaságnak találtam volna.

http://www.nerdfitness.com/blog/2010/05/10/real-life-role-playing-what-is-your-profession/

2014. március 23., vasárnap

Size matters

Helóóó!

 Tegnap két érdekes élményem volt, amit azt hiszem érdemes megosztani, mert tanulságos. Az első Sándor Zsolti kollégával próbálgatva az olimpiai tőr vs. reneszánsz egykezes kard felállást. Természetesen ez nem tekinthető komoly... igazából semminek, mivel nem öltöztünk be, így mindkettőnk részéről a ténylegesen komoly támadások száma konvergált a nullához. Ennek ellenére megdöbbentő volt, hogy mennyire NEM tudtam követni az ő fegyverének mozgását az én egyébként könnyűnek számító egykezesemmel. Mivel a hosszuk kb. egyezett, így még elérési távban sem volt előnyöm, ami mondjuk egy rapierral lett volna. Természetesen, mint mondtam, ez nem jelent semmit, mert egyrészt az olimpiai cucc szerintem még egy smallswordnél is jóval könnyebb, másrészt (ezt azért tesztelni kellene) szerintem egy jó vágással el tudnám törni, harmadrészt éle sincs, ahogy gyakran a fegyvernek sem, amit szimulál, így ha nem konkrét szúrást kapok be, akkor azért túlságosan nem kell félnem a találattól. Amit viszont szinte biztosra veszek, hogy egy ennyire könnyű fegyverrel, ha akar, megszúr, ha nem én vagyok agresszív, mert egyszerűen annyival gyorsabb, illetve ha csak pontra vívnánk, akkor simán akármikor bevisz egy találatot az én támadásom közben. Mint mondtam, felszerelés nélkül nem tudtuk megnézni, hogy ténylegesen megtörténne-e ez, ha komolyan védenie kell magát, de szinte biztos vagyok benne, hogy igen. Konkrétabban, én lehet, hogy bevinnék egy találatot, de hogy közben átszúrja a karom/vállam az elég valószínű. Ez az egész azért is jó volt, mert számomra átélhetővé tette, hogy miért is terjedtek el anno a civil felhasználásban az egyre könnyebb, szúrásorientált kardok, ahol nem feltétlenül az ellenfél tényleges megölése volt a cél, akár úgy, hogy az valamilyen testvédelemmel van ellátva, hanem egy első vérig tartó párbaj, vagy éppen iskola-vívás. Természetesen, ha egy ilyen könnyű és vékony karddal olyan helyen szúrnak meg, akkor nagyon gyorsan elpatkolok, de gyanakszom, hogy nem ez volt legtöbbször a cél azokban a körökben, ahol ezek a kardok használatban voltak.

Amit még  fontosnak tartok, hogy szerintem az ilyen könnyű és gyors fegyverekkel való vívás (és valószínűleg a nagy múltra visszatekintő modern vívó-oktatás módszertana) hihetetlen jó reakcióidőt és távolságérzékelést fejleszt. Ez rímel arra, amit diGrassi írt az 1570-es években, a könnyű fegyverekkel való gyakorlásról. Ez egyébként jó téma, majd lehet később írok még erről.


A másik említésre méltó tapasztalat az volt, hogy elkértem egy rapiert és csak úgy random játszottam vele egy kört. Eddigi tapasztalatom a rapierokkal az volt, hogy az én ízlésemnek a hosszuk és a súlyelosztásuk miatt vágásoknál lassúak és kicsit kényelmetlenek voltak, ezért inkább a rövidebb egykezeseket preferáltam. Ez most érdekes módon teljes egészében eltűnt (természetesen azért a hosszabb penge miatt a megteendő körív egy vágásnál továbbra is hosszabb, ami némileg lassabbá teszi). Nem a szóban forgó rapieron múlt, mert ez a darab volt már többször a kezemben ez előtt is. Szerintem arról van szó, hogy egyszerűen megerősödött a csuklóm és az alkarom a könnyű, ámde a régebbieknél fejnehezebb egykezes kardommal való gyakorlás alatt. Konkrétan úgy éreztem, hogy a rapier-ral ugyanazokat a dolgokat, ugyanazzal a sebességgel meg tudom csinálni, mint a cirka 15 centivel rövidebb egykezessel, nem éreztem igazán különbséget a kettő között. Lehet, hogy ez tényleg azért van, mert a súlyuk nagyjából egyezik és a súlyeloszlásuk is hasonló.  Hosszú távon még nem tudom, hogy ez a személyes penge-preferenciáimon fog-e változtatni, de elképzelhetőnek tartom, hogy el fogok mozdulni a hosszabb pengék irányába, talán a 95 centi körüli tartományba. Ami ebben fontos, hogy ismét meggyőződtem róla, hogy érdemes újra-és-újra felülvizsgálnia az embernek a berögződéseit, mert az, ahogyan egy bizonyos típusú fegyverhez viszonyulunk sokat változhat olyan okokból is, amikre nem is gondolnánk, vagy észre sem vesszük.

2014. február 1., szombat

További gondolatok a specializált fegyverekről

Matt Easton nemrég rakott fel két videót, amiben arról beszél, hogy vannak, akik szerint egy specializált fegyver valamiképp "rosszabb":

http://www.youtube.com/watch?v=k48XNNg6J9A&list=UUt14YOvYhd5FCGCwcjhrOdA
http://www.youtube.com/watch?v=Rsp80WK2wpU&list=UUt14YOvYhd5FCGCwcjhrOdA

Érdekeseket mond, nagyjából én a magam részéről egyet is értek vele a legtöbb dologban, abban különösen, hogy inkább azon múlik a dolog, hogy az adott embernek mi áll kézre, erre jó példa a második videóban a tiszti kard. Azt szerintem azért fontos hozzátenni, hogy mindezek nem légüres térben léteztek, vagyis egy "jack of all trade" jellegű kard, az valószínűleg azért olyan, mert a lehető legtöbb szituációban, fegyver és páncél ellen kellett, hogy helyt álljon (ez nagyon felületes vélemény részemről, de szerintem a katonai kardok nagy része szükségszerűen ilyen volt, persze mindig a saját korszakuknak megfelelve).

Ami szerintem nagyon klasz a régi iskolákban, az az, hogy lehet finomhangolni. Nem kell olyan éles kategóriákat elképzelni a fegyverek között, mint ahogy ma sokszor teszik. Már írtam a reneszánsz egykezes kard, meg a rapier közti szerintem gyakorlatilag nem létező határvonalról. Ha megnézzük a két végállapotot, akkor egyértelmű a különbség, de a kettő között volt kismillió átmeneti forma, amik ráadásul nem követték egymást, hanem egymás mellett léteztek. Én ezt kb. úgy látom, mint ma a katonaságnál, hogy aki megteheti, az a szolgálati fegyverét úgy "tuningolja" kiegészítőkkel, hogy neki kézre álljon.

 Vívóiskolákban szintén. Szerintem sokszor nem igazán lehet kijelenteni, hogy egy-egy iskola pl. inkább szúr, a másik vág, ezek szerintem inkább az adott könyv szerzőjének személyes preferenciái (ez természetesen a több szerzőt felvonultató tradíciókra igaz, a régebbi, egy könyvből/szerzőből álló tradícióknál ott más a helyzet, pl. Fiore, ezeknél a kijelentés azért áll meg, mert csak arról az egyről beszélünk :)). Példaként a Dardi-féle tradícióban a korábbi szerzők inkább tendálnak a szélesebb vágások felé, a későbbiek meg a szúrás felé. Persze más tradíciókban meg egyértelmű a preferencia több szerzőn keresztül. Most egy mai gyakorló elmehet akármelyik irányba, vagy akár választhat egy totál középutat, a lényeg szerintem inkább az, hogy azt amit ő csinál, azt jól csinálja és ahogy már régebben írtam, ha tudod, hogy a másik fegyvere/vívása miben jó, szemben a tieddel, akkor azt is tudod, hogy miben rosszabb, erre érdemes vívásban rámenni, ezért érdemes minél többfélét ismerni.



2014. január 12., vasárnap

Szablya

Ez rövid lesz. Tervben van, hogy végig fogok futni néhány szablyavívós könyvön. Hogy miért?

1. ok: mert az alapján amit eddig láttam és olvastam belőle, nagyon-nagyon hasonlít a 16. századi egykezes kardhoz a vívása. (nem véletlenül, erről majd később), így gyakorlatilag nem kell a nulláról kezdenem, csak kiegészíteni és finomhangolni a fegyverhez, amit már amúgy is tudok, de majd még kiderül, hogy ez mennyire van így.

2. ok: a szablyák jól néznek ki, főleg a díszesebb kosarúak.


3. ok:

Yes. Pirates. Any other arguments are invalid :).

2014. január 7., kedd

Javítás

A múltkori cikkben írtam, hogy a rapiernak gyakorlatilag nincs vágási potenciálja. Nos, kicsit utánanéztem ennek a népszerű sztereotípiának és ki kell javítanom magam: nem igaz, van neki.

 Rapierral simán lehet nagyon mély, akár csontot is sértő vágott sebeket ejteni, különösen az olyan kevésbé fedett részeken, mint fej, kezek. Amiért mégis nagyon háttérbe szorul ez a típusú támadás a szúrás mögött, annak oka inkább az, hogy a rapier az utóbbira van optimalizálva. Hosszú és fejnehéz, ami nagy elérési távot és az ellenfél pengéjének jobb dominálási lehetőségét segíti elő, viszont lassúvá és a csukló számára megterhelővé teszi a vágásokat. Egész egyszerűen a hossza miatt nagy köríven mozog vágáskor és a súlypontja miatt fárasztó.

 A másik ok, hogy, mivel egy alapvetően nagyon könnyű és keskeny, pengéről beszélünk, bár a húst teljesen jól vágja, de ha valami ellenállóbb anyaggal (valamilyen páncél, bélelt kabát, több réteg ruha) kerül szembe, sokat veszít a hatékonyságából. Nem vagyok fizikus, de arra tippelek, hogy a mozgási energiáról, meg a súlyról szól a dolog, de biztos, hogy benne van a penge keresztmetszete is.

Összegezve, a rapier igenis alkalmas fájdalmas, mély vágott sebek ejtésére, még ha végtagot nem is fogunk csonkolni vele, de ez nem a legcélszerűbb felhasználási módja (a vívókönyvekben, lévő vágások is általában második-harmadik támadások, amiket az ellenfél reakciója tesz lehetővé), mivel a szúrás-központú vívásra van optimalizálva, lévén egy alapvetően könnyű, nem katonai, hanem "civil" felhasználásra (párbaj, önvédelem) specializált fegyver, aminek maradéktalanul meg is felel.

Végül, egy nagyon érzékletes jelenet a Rob Roy c. filmből: http://www.youtube.com/watch?v=27M5KWI_q50. Nem mentes a szokásos hibáktól, de elég jó és hangulatos :).