A világ harcművészeit foglalkoztató jó néhány vitás kérdés között előkelő helyet foglal el az offenzív, azaz a támadást előnyben részesítő és a defenzív, vagyis a védekezést preferáló harcmodorok közötti különbségtétel. Ezek egyikének, vagy másikának előnyben részesítése nem csak ma, hanem régen sem képezte egyetértés tárgyát, egyértelműen látszik, hogy a különböző szerzők preferenciái eltérnek. Van, aki tisztán kiáll valamelyik megközelítés mellett és van, aki középre helyezi magát.
Az alábbiakban megpróbálom a saját tapasztalataim és olvasmányaim alapján röviden összefoglalni a két stílus előnyeit és hátrányait, tradíciótól függetlenül (bár példákat fogok hozni). Természetesen ez egy nyitott téma, amiben minden komolya vehető véleménynek van helye, ha rendelkezel ilyennel, oszd meg a köz javára!
Offenzív harc:
Itt rögtön muszáj megemlíteni a Lichtenauer-i tradíciót, mint a talán legszélesebb körben ismert példát a Hema-ban, ahol ez egyértelműen megjelenik ( meg kell azonban jegyezni, hogy nem csak ezt és nem csak egyféleképpen használja!). A lényege, hogy az ellenfél folyamatosan nyomás alatt legyen tartva, ne engedjük "levegőhöz jutni", átvenni a kezdeményezést. Ezt elsősorban úgy érjük el, hogy olyan támadásokat teszünk folyamatosan, amikre muszáj reagálnia, muszáj magát védenie. Mivel az akció alapesetben gyorsabb, mint a reakció, nagyon valószínű, hogy ha nem is az első, vagy a második támadásunkkal, de előbb-utóbb el fogjuk találni. Ami lényeges elem, hogy nem eszetlenül csapkodjuk, hanem folyamatosan elemezve a helyzetet, váltogatva a támadási szögeket és figyelve a felbukkanó nyílásokat támadjuk az ellenfelet. Hátránya, hogy könnyen átcsúszhat az előbb említett csapkodásba, főleg gyakorlatlanabb vívó esetében, ahol csak odáig jut el, hogy folyamatosan támad, de nincs mögötte koncepció és nem figyel arra, hogy közben magát védje, lezárja a lehetséges ellentámadások elől a lehetőségeket.
Egy másik lehetséges hátrány, hogy ha az ellenfél valamiért "elfelejti", hogy védekeznie kell (vagy, mert, khmm, nem túl okos, vagy mert olyan a vívás, pl. pontokra megy, hogy bevállalja) és szintén támad, akkor nagyon könnyen lesz dupla halál a manőverből.
Előnye, hogy ha jól van kivitelezve és az ellenfél is tényleg védeni akarja magát, akkor valóban majdnem teljes kontrollt lehet nyerni a harcban így, egyszerűen azzal, hogy fizikálisan és pszichológiailag is elnyomjuk a szembenállót, esélyt sem adunk neki arra, hogy veszélyeztessen minket. Előfordulhat, hogy már azelőtt ártalmatlanná tesszük, hogy egyáltalán lelkileg igazán felkészült volna a harcra. Ahogy a mondás is tartja: "legjobb védekezés a támadás".
Deffenzív harc:
Tulajdonképpen az előző ellentéte. Itt a prioritásunk az, hogy előbb biztonságba helyezzük magunkat az ellenfél támadása elől, azután, ha a lehetőség magától felkínálkozik, vagy sikerül megteremteni, visszatámadunk.
Miért nem támadunk először? Ennek nagyon sok oka lehet. Elképzelhető, hogy az ellenfél egyszerűen fizikai előnyben van, például hosszabb az elérési távja, ebben az esetben ha megtámadjuk, akkor ő előbb fog minket a mozdulat közben elérni, amikor esetleg egyáltalán nem tudjuk védeni magunkat. Az is előfordulhat, hogy nem tudjuk, mire számítsunk és szeretnénk kiismerni a mozgását, stílusát, vagy hogy egyszerűen egy nagyon agresszív ellenféllel kerülünk szembe, vagy egy önvédelmi helyzetben maga a szituáció olyan, hogy mielőtt mi elkezdenénk egy támadást kivitelezni, már magunk állunk támadás alatt. Ilyenkor egyértelműen az az első lépés, hogy védekezzünk és életben maradjunk.
Hátránya, hogy könnyen átcsúszhat passzivitásba, amikor csak védekezünk és nem támadunk vissza, ilyen módon végleg elveszítve a kezdeményezést és valószínűleg a harcot is. Tulajdonképpen áldozataivá válunk a helyesen kivitelezett offenzív harcmodornak. Előnye ezzel szemben, hogy ha nem "csak védekezünk", hanem van egy terv a fejünkben, akkor bele tudjuk csalni az ellenfelet, hogy a nekünk kedvező helyen támadjon, amit jól tudunk védeni és úgy visszatámadni, hogy mi biztonságban legyünk ő pedig lehetőleg ne tudja hárítani a riposztunkat.
Általában, mivel az embernek természetes reflexe a védekezés, sokszor előfordul, hogy kezdőknek könnyebb ezt megtanítani, bár a kivitelezéshez szükséges lélekjelenlét és tapasztalat. Ezeket viszont maga a módszer gyakorlása közben el tudják sajátítani és tudják e téren meglévő hiányosságaikat fejleszteni. Dall'Agocchie a bolognai tradícióból a könyvében pontosan ezt a megközelítést alkalmazza azaz előbb megtanítja az embert védekezni és visszatámadni, majd később elsőként biztonságosan támadni.
Konklúzió:
Mindkét módszerről elmondható, hogy alapjában véve egy dologra épül, a harc irányítására. Teljesen mindegy, hogy ezt hogy érjük el. Lényegében mindig arra törekszünk, hogy a mi terveink szerint alakuljanak az események, mi tudjuk rákényszeríteni a játékunkat az ellenfélre és ne fordítva. Ez persze feltételezi, hogy van tervünk. Nem eszetlenül megyünk előre, hanem offenzíven harcolunk, illetve nem csak védekezünk, hanem deffenzíven küzdünk. Mindig az a kedvező végeredmény, hogy mi biztonságban vagyunk, az ellenfél pedig ott és olyan módon legyen, ahol és ahogy mi szeretnénk. Lehetőleg a földön, több darabban.
Érdemes megjegyezni, hogy nagyon-nagyon ritka az, hogy valaki csak az egyik, vagy másik stratégiát alkalmazza, jellemzőbb, hogy mindig a szituációnak és az ellenfélnek megfelelő megközelítés mellett dönt. Egy-egy harcon belül általában szintén váltakoznak a stratégiák, ahogy az egyik fél támad, a másik védi és sikeresen visszatámad, ezt pedig az első védi és így tovább.
Van persze , akinek egyik, vagy másik módszer természetesebb, preferáltabb, vagy éppen teljesen szituációfüggően választ, ez így volt több száz évvel ezelőtt is, ahogy egyértelműen kivehető a régi könyvekből és így van ma is minden harcművészetben és küzdősportban. Van, ahol az alapító mester preferenciája az egész stílusra rányomja a bélyegét és van ahol egy iskolán belül mesterről-mesterre változik a hozzáállás, bár a technika-készlet ugyanaz marad.
Lényegében, csináljunk bármit, a fontos mindig az, hogy ezt ésszel tegyük, kalkulálva, a saját biztonságunkat előtérbe helyezve. Így válik a harc művészetté.
