Az előző bejegyzésben sokat írtam arról, hogy mik az egyes fegyverek és kombinációk előnyei. Ehhez kapcsolódóan gondoltam, hogy érdemes tenni egy fontos megállapítást.
Nincs. Olyan. Hogy. Legjobb. Fegyver.
Nem, tényleg nincs. Persze, most szorítkozzunk a blog témájához tartozó közelharci fegyverekre. Minden kontextus függő, azaz egy adott fegyver általában egy adott célra, adott körülmények között, adott társadalmi, jogi és egyéb kulturális (pl. divat!) helyzetben jött létre. Természetesem volt fejlődés, az előállítási módszerekben, vagy pl. a kardokon a kézvédelem fejlődésében (és még ez sem egyértelmű kérdés, hiszen egy kosaras kardon, ha szétmegy az éle, nem tudod megfordítani, így kvázi az élettartama kisebb lehet, cserébe védi a pici ujjacskákat), de összességében ez sokkal összetettebb kérdés, mint az, hogy xy jobb-e, mint zw.
Vegyünk egy példát, egykezes kard és rapier: sokáig uralkodó volt és még ma is gyakori az a felfogás, hogy az előbbit felváltotta az utóbbi, hogy a rapier az egykezes kard követekző evolúciós lépcsőfoka. Csakhogy ez nem igaz. A kettő között nagyon sokszor elmosódott a határvonal, ember legyen a talpán, aki egy 16. századi, 90-100 centi közti pengehosszúságú egykezes kardról megmondja, hogy az most micsoda pontosan. Arról nem is szólva, hogy a fegyverek esetében ritkán beszélhetünk arról, hogy valami felváltott volna egy régebbi konstrukciót, sokkal gyakoribb volt, hogy a kettő párhuzamosan létezett tovább, mivel mindkettőnek megvolt a létjogosultsága. Ez esetben érdekes, hogy a rapier már rég eltűnt, amikor nehezebb, egykezes szúrú-vágó kardokat még mindig használtak, pl. a skótok.
Ugyanígy, könnyű azt hinni, hogy a hosszúkard volt a legfontosabb/legjobb fegyver, merthogy a késő-középkori német vívókönyvekben az szerepel legtöbbet, de ezek a könyvek egy adott társadalmi csoportnak szóltak, egy adott régióban/kultúrális közegben. A leggyakoribb fegyver a valamilyen egykezes kard és buckler volt a középkorban, nem a hosszúkard, erre bőséges bizonyítékmennyiség van.
Soha nem szabad elfelejteni, hogy a fegyverek nem légüres térben léteztek, nagyon fontos szempont volt az is, hogy a felhasználási célterülethez illeszkedjen. Ha simán választanom kéne, hogy egy élet-halál harcban lándzsával, vagy rapier-ral legyek, egyértelműen a lándzsát választom. Ha viszont abban kell döntenem, hogy napi szinten mit hordjak magammal önvédelmi fegyverként, akkor egyértelműen a rapiert.
Ezen túlmenően, ahogy az előző bejegyzésben írtam a hosszúkard kapcsán, mindig, amikor elmegy egy fegyver egy specializáció irányába, mindig nyer bizonyos területeken és veszít másokon. Az előző példához visszatérve, a rapier-nak nagyobb az elérési távja, gyorsabban mozgatható a hegye a súlyelosztása miatt, így egy lassabb fegyver nehezebben tud rá reagálni és az ember eleve messzebbre kerül az ellenféltől, ami mindig jó. Cserébe, a hossza miatt kevésbé fordulékony, nehezebb vele kötésekből kijönni és a vágóereje gyakorlatilag nem létezik. A rapier egy specializált fegyver, ami nagyon jó, abban amit csinál, sokkal jobb, mint egy általánosabb felhasználási körű egykezes kard és a vívása is alkalmazkodott ehhez. De ez nem teszi jobb fegyverré! Itt jön be a cross-training fontossága, hogy az ember a saját kedvenc fegyverén kívül megismerje a többit is, mert ha azt várja egykezes karddal, hogy a rapier ugyanúgy fog viselkedni, csak max. hosszabb, akkor csúnya meglepetések érhetik, de ha tudja, hogy egy rapier miben erős és miben gyenge, akkor nincs mitől félni, az erősségek kompenzálhatóvá, a gyengeségek pedig kihasználhatóvá válnak és még egy előnytelen helyzetből is ki lehet jönni jól. Végeredményben soha nem a fegyver győz, hanem az ember.
2013. december 15., vasárnap
2013. december 11., szerda
Fegyverkombinációk
Ahogy nem érzi magát mindenki jól ugyanabban a cipőben, így az én véleményem az, hogy a fegyverek esetében is érdemes megkeresni azt, ami nekünk a legjobban fekszik, leginkább tudjuk úgy forgatni, hogy ne okozzon megerőltetést sem fizikailag, sem "agyilag". Ez már csak azért is előnyös, mert modern HEMA-gyakorlók lévén a legtöbbünknek elég korlátozott az ideje, amit gyakorlásra fordíthat, azt pedig szerintem érdemes arra koncentrálva végezni, amivel a legjobb eredményeket érhetjük el.
Ez nem azt jelenti, hogy ne gyakoroljunk más fegyverekkel! A cross-tréningnek sok pozitív hatása van, például növeli a látóteret, jobban megérti az ember az általános alapelveket, nem ragad bele egy rendszer, vagy fegyver elméleti és gyakorlati nézőpontjába. további haszon, hogy így valamilyen szinten kiismeri a többi fegyver használatának alapjait, ami nagyságrendekkel növeli az ellenük való vívás hatékonyságát.
Alább következik az általam ismert/használt fegyverek és párosítások rövid összehasonlítása, ez nem szentírás, szigorúan magánvélemény! A rapiert itt nem választom külön az egykezes kardtól, mert nagyon elmosódik a kettő között a határvonal a 16. században, amire jelenleg koncentrálok, még ha később már jól megkülönböztethető is a vívása. Gyakorlatilag ugyanazokat a kiegészítő fegyvereket használták mindkettőhöz. A felsorolás messze nem teljes, mert például a skót broadsword+pajsz vívásról nem tudok túl sokat.
Egykezes kard önmagában: az alap. Véleményem szerint ezzel lehet a legjobban megtanulni a vívás alapjait. Önmagában hátrányban lehet a többi fegyverrel szemben, de ez nem feltétlenül van így, mert van, aki egy karddal sokkal ügyesebb, mint másodfegyverrel kiegészítve és kompetens ellenfél bárki számára. Ezt megerősítik a vívókönyvek is, mikor azt írják, hogy aki jól vív egy karddal, az nincs hátrányban semmi ellen, de persze a vélemények náluk sem egyeztek ebben a témában (sem).
Mivel a bal kéz szabadon van, több lehetőség nyílik birkózófogások alkalmazására, vagy lefegyverzésre.
Kard és kis pajzsok: gyakorlatilag a történelem folyamán a legtöbbet használt fegyverkombó és nem véletlenül. A régebbi rendszerekben a pajzs hatékonyan védte a kardforgató kezet és rengeteg plusz technikával, lekötéssel, ütéssel gazdagította a repertoárt. A későbbi rendszerekben ez annyit változott, hogy az összetett markolatvédelmek megjelenésével a két kéz eltávolodhatott egymástól, így a pajzsnak nagyobb mozgástere lett. Többféle pajzs volt használatban, a leggyakoribb a buckler és az olaszoknál a targa(négyszögletű, hullámos felszínű).
Nagy előnye, hogy védi a pajzstartó kezet, ellentétben a tőrrel és jóval nagyobb felületet takar ki, de kisebb a támadási potenciálja, bár természetesen lehet vele jó nagyot ütni. Hátránya lehet még, hogy a támadó fegyvert nehezebb vele elkapni, mert lecsúszhat a sima felületről, de erre volt nagyon sok trükkös megoldás. A korábbi, vágás-orientáltabb rendszerekben ez volt az alapfegyver.
Kard és nagy pajzsok: A viking, a normann cseppajzs és a lovagi pajzs használatáról egyelőre nem rendelkezünk írásos forrással. Az olaszoktól a reneszánszból van forrás (elég sok) egy közepes méretű, kerek, alkarra szíjazott pajzsról, a rotelláról. Ez kb. 60 cm átmérőjű, sokszor fém, vagy bőr és domború. Én még nem próbáltam, elméletben azt tudom mondani róla, hogy biztosan nagyon jól véd a mérete miatt, de nehéz vele a bal lábat védeni és bizonyos mozdulatoknál kitakarhatja az ember látóterét. Könnyebb embereknek (mint én) esetleg az egyensúlyát ronthatja, de ez csak tipp. Ezzel együtt biztos vagyok benne, hogy nagyon hatékony, mert rengeteg vívókönyvben szerepel és a művészeti források tanulsága szerint is gyakori volt.
Kard és tőr: jelenlegi személyes kedvencem, de megpróbálok objektív lenni :). Nagyon jó kombináció, ez is sokáig volt elsődleges párosítás. Elsősorban szúrásorientáltabb stílus ellen jó, erős vágásokat nehezebb vele hárítani, mint pajzzsal, de messze nem megoldhatatlan. Kifejezetten támogatja az egyszerre védekezést és támadást és a kombinációkat. Előnye a pajzsokkal szemben, hogy jól le lehet vele kötni az ellenfél kardját és az, hogy önmagában, vagy közelharci/birkózási helyzetben/ellen is hatékonyan használható, így jó védelmet nyújt, ha például egy hosszúkardos birkózni akarna. Hátránya, hogy oda kell figyelni a tőrös kézre, mert nagyon támadható. Ja és a tőrt lehet dobni, ha nagyon muszáj és igen, ez is le van írva vívókönyvben :).
Kard és köpeny: szintén nincs belőle személyes tapasztalatom (én jobban szeretek két éles-hegyes cuccal dolgozni), de a többiek munkája alapján úgy tűnik, hogy nagyon jó! Szerintem az az előnye, hogy sokat kitakar az emberből és hogy jól le lehet vele kötni az ellenfél fegyverét, vagy elterelni a figyelmét pl. azzal, hogy az arcába dobod. Hátrányának látom, hogy nagyon oda kell figyelni a bal kézre mert hiába van rá feltekerve pár réteg anyag, azért egy erős ütés bőven törhet csontot. Mindenesetre nagyon trükkös és király cucc.
Két kard: az überbrutál elfkósza fegyvermester kombó :). Meglepően sok könyvben szerepel, szóval valószínűleg nem volt annyira egzotikus, mint ma gondolják, de azt leírják, hogy csatában nem igazán használták, inkább kimondottan párbajban. Fontos, hogy tényleg jól kell tudnunk vívni mindkét kezünkkel és függetleníteni őket, mert egyébként több bajt csinálunk magunknak, mint hasznot. Ha azonban tudjuk használni, akkor brutálisan hatékony, egyszerűen olyan mennyiségű támadásszámot és szöget ad, amivel egy ellenfél nagyon nehezen birkózik meg. Hátránya szerintem, hogy kicsit kiszámítható egy idő után, mert véges a kombinációk mennyisége, amiket úgy meg tud csinálni az ember, hogy ne akadjanak össze. További hátrány, hogy védekezésben szerintem kevésbé jó, mint a tőr, vagy a pajzsok, mert a hosszabb fegyvert könnyebb eltolni, rátolni a másikra, összeakasztani őket. Továbbá, ha az ember eszetlenül csapkod velük, akkor nagyon kinyitja magát pl. egy gyors szúrás ellen. Mégis, ahogy írtam, ha valaki ért hozzá, akkor nagyon-nagyon brutális.
Kard és hárítókesztyű: erről annyit tudok mondani, hogy van :). Az az egy forrás, ami tudomásom szerint foglalkozik vele, olasz, de pár menet le van fordítva angolra. Ki még nem próbáltam, de ha jól értem, akkor a lényege az, hogy a kesztyűvel is lehet hárítani, mert speciálisan páncélozott, de az biztos, hogy sokat használja a kesztyűs kezet az ellenfél fegyverének megragadására.
Hosszúkard: gondolkodtam, hogy ideírjam-e, mert végülis nem "kombó", de úgy döntöttem, hogy mivel ez a ma leggyakoribb fegyver így van helye a felsorolásban. Szintén jól lehet vele tanítani az alapokat, bár szerintem eredményezhet rossz berögződéseket, elsősorban a nyers erőből vívást. Elvileg a két kéz és a kis súlykülönbség miatt kisebb erő kell a forgatásához, mint egy egykezes fegyveréhez, de én mégis azt vettem észre, hogy merevebb és lassabb vele a mozgásom, rosszabb a lábmunkám, mert a hátizmaim és a vállövem a kezek és a felsőtest pozíciója miatt jobban befeszülnek. Ez persze lehet egyéni probléma. Ami a lényegi elem, hogy tulajdonképpen a hosszúkard esetében a második fegyver jelentette előnyöket, mint az egyidejű védekezésre és támadásra nyíló több lehetőség, vagy a több támadható felület lezárása, beáldozzuk a nagyobb forgatónyomatékért, a gyorsabb és erősebb ütésekért és a fegyver feletti nagyobb kontrollért. Ez teljesen a használótól függ, hogy jó bolt-e, én speciel jobban szeretek két fegyverrel vívni, de a hosszúkard méltán népszerű, mert nagyon jó. Másodfegyver és összetett markolat híján a kezek nagyon kitettek, illetve ha sikerül jól lekötni a kardot az egyik fegyverrel/kézzel, akkor az ellenfél igen nagy bajba kerülhet (vagy nem, amennyiben jó birkózó, lásd lentebb). Elsőre úgy tűnhet, hogy nagyobb az elérési távja és ez igaz is a rövidebb középkori egykezes kardok ellen, de a reneszánsz kardok nagyjából vele megegyező pengehosszal rendelkeztek, ráadásul biomechanikai okokból messzebbre elér az ember, ha be tud fordulni a kéz mögé, így ott ez nem érvényes. Rapier-okkal pedig még meg is fordul a helyzet.
Ahogy az egykezes kardnál, a bal kéz itt is nagyon jól használható birkózásra, lefegyverzésre mivel a markolatot elengedni minimális idő. Viszont ilyenkor (kard dinamikájától függően) sokat romolhat a kontrollunk a kard felett egy kézzel. Ezzel együtt tény, hogy a hosszúkard vívásának nagyon fontos részét képezi a birkózás-belharc, sokszor végződik ebben az eső néhány ütésváltás után (amennyiben az adott edzésen/versenyen engedélyezett).
Szálfegyverek és kétkezes kardok: tapasztalat híján ezekről nem írnék túl sokat. Ami biztosan mellettük szól, az az elérési táv és a hosszúkardhoz hasonlóan a nagy ütőerő és kontrollálhatóság. Igazából a világtörténelmet megnézve mindig és mindenhol a legnagyobb számban használt csatafegyverek. A kétkezes kardot mérete és súlya és felhasználási területe miatt ide soroltam. Hátrányuk talán az, hogy ha az ember bekerül a hegy mögé, esetleg még el is tudja kapni a nyelet, akkor eléggé nyert helyzetben van, illetve az, hogy a fa nyeleket egy karddal szét lehet verni :). Meg természetesen az, hogy mint hétköznapi, önvédelmi fegyver, nem túl praktikusak.
Tőr: azért érdemes megemlíteni, mert önvédelmi helyzetben sok vívókönyvben szerepel tőr tőr ellen és pusztakéz tőr ellen, néha még tőr kard ellen is. Tőr-tőr ellen az gyakorlatilag nagyon hasonlít a modern bajonett/késharchoz. Ha tőrt kényszerülünk használni kard ellen, akkor egyértelmű hátrányban vagyunk. Nem megoldhatatlan, mert a tőrrel lehet blokkolni a kardot és bemenni mögé, de egyértelműen hátrányos helyzet. Tulajdonképen jobban megéri hozzávágni az ellenfélhez és elfutni. Specifikus helyzetben, mint pl. egy szűk sikátorban lehet előnye, de mivel párbalyvívással foglalkozunk, így ez elhanyagolható. A tőrrel való vívás és a birkózás között gyakorlatilag nagyon vékony a határ, különösen a korábbi, rondell és hasonló tőröket használó tradícióknál, mindben aktívan használjuk mindkét kezet fogásokra, törésekre, feszítésekre. Ez természetesen igaz akkor is, ha más fegyver ellen megyünk, jellemző, hogy a tőrrel valahogy hárítjuk a hosszabb fegyvert és megpróbálunk birkózótávolságra kerülni.
Remélem az összehasonlítás hasznos volt, ha valakinek saját, esetleg különböző tapasztalati vannak, ne habozzatok kommentelni!
Ez nem azt jelenti, hogy ne gyakoroljunk más fegyverekkel! A cross-tréningnek sok pozitív hatása van, például növeli a látóteret, jobban megérti az ember az általános alapelveket, nem ragad bele egy rendszer, vagy fegyver elméleti és gyakorlati nézőpontjába. további haszon, hogy így valamilyen szinten kiismeri a többi fegyver használatának alapjait, ami nagyságrendekkel növeli az ellenük való vívás hatékonyságát.
Alább következik az általam ismert/használt fegyverek és párosítások rövid összehasonlítása, ez nem szentírás, szigorúan magánvélemény! A rapiert itt nem választom külön az egykezes kardtól, mert nagyon elmosódik a kettő között a határvonal a 16. században, amire jelenleg koncentrálok, még ha később már jól megkülönböztethető is a vívása. Gyakorlatilag ugyanazokat a kiegészítő fegyvereket használták mindkettőhöz. A felsorolás messze nem teljes, mert például a skót broadsword+pajsz vívásról nem tudok túl sokat.
Egykezes kard önmagában: az alap. Véleményem szerint ezzel lehet a legjobban megtanulni a vívás alapjait. Önmagában hátrányban lehet a többi fegyverrel szemben, de ez nem feltétlenül van így, mert van, aki egy karddal sokkal ügyesebb, mint másodfegyverrel kiegészítve és kompetens ellenfél bárki számára. Ezt megerősítik a vívókönyvek is, mikor azt írják, hogy aki jól vív egy karddal, az nincs hátrányban semmi ellen, de persze a vélemények náluk sem egyeztek ebben a témában (sem).
Mivel a bal kéz szabadon van, több lehetőség nyílik birkózófogások alkalmazására, vagy lefegyverzésre.
Kard és kis pajzsok: gyakorlatilag a történelem folyamán a legtöbbet használt fegyverkombó és nem véletlenül. A régebbi rendszerekben a pajzs hatékonyan védte a kardforgató kezet és rengeteg plusz technikával, lekötéssel, ütéssel gazdagította a repertoárt. A későbbi rendszerekben ez annyit változott, hogy az összetett markolatvédelmek megjelenésével a két kéz eltávolodhatott egymástól, így a pajzsnak nagyobb mozgástere lett. Többféle pajzs volt használatban, a leggyakoribb a buckler és az olaszoknál a targa(négyszögletű, hullámos felszínű).
Nagy előnye, hogy védi a pajzstartó kezet, ellentétben a tőrrel és jóval nagyobb felületet takar ki, de kisebb a támadási potenciálja, bár természetesen lehet vele jó nagyot ütni. Hátránya lehet még, hogy a támadó fegyvert nehezebb vele elkapni, mert lecsúszhat a sima felületről, de erre volt nagyon sok trükkös megoldás. A korábbi, vágás-orientáltabb rendszerekben ez volt az alapfegyver.
Kard és nagy pajzsok: A viking, a normann cseppajzs és a lovagi pajzs használatáról egyelőre nem rendelkezünk írásos forrással. Az olaszoktól a reneszánszból van forrás (elég sok) egy közepes méretű, kerek, alkarra szíjazott pajzsról, a rotelláról. Ez kb. 60 cm átmérőjű, sokszor fém, vagy bőr és domború. Én még nem próbáltam, elméletben azt tudom mondani róla, hogy biztosan nagyon jól véd a mérete miatt, de nehéz vele a bal lábat védeni és bizonyos mozdulatoknál kitakarhatja az ember látóterét. Könnyebb embereknek (mint én) esetleg az egyensúlyát ronthatja, de ez csak tipp. Ezzel együtt biztos vagyok benne, hogy nagyon hatékony, mert rengeteg vívókönyvben szerepel és a művészeti források tanulsága szerint is gyakori volt.
Kard és tőr: jelenlegi személyes kedvencem, de megpróbálok objektív lenni :). Nagyon jó kombináció, ez is sokáig volt elsődleges párosítás. Elsősorban szúrásorientáltabb stílus ellen jó, erős vágásokat nehezebb vele hárítani, mint pajzzsal, de messze nem megoldhatatlan. Kifejezetten támogatja az egyszerre védekezést és támadást és a kombinációkat. Előnye a pajzsokkal szemben, hogy jól le lehet vele kötni az ellenfél kardját és az, hogy önmagában, vagy közelharci/birkózási helyzetben/ellen is hatékonyan használható, így jó védelmet nyújt, ha például egy hosszúkardos birkózni akarna. Hátránya, hogy oda kell figyelni a tőrös kézre, mert nagyon támadható. Ja és a tőrt lehet dobni, ha nagyon muszáj és igen, ez is le van írva vívókönyvben :).
Kard és köpeny: szintén nincs belőle személyes tapasztalatom (én jobban szeretek két éles-hegyes cuccal dolgozni), de a többiek munkája alapján úgy tűnik, hogy nagyon jó! Szerintem az az előnye, hogy sokat kitakar az emberből és hogy jól le lehet vele kötni az ellenfél fegyverét, vagy elterelni a figyelmét pl. azzal, hogy az arcába dobod. Hátrányának látom, hogy nagyon oda kell figyelni a bal kézre mert hiába van rá feltekerve pár réteg anyag, azért egy erős ütés bőven törhet csontot. Mindenesetre nagyon trükkös és király cucc.
Két kard: az überbrutál elfkósza fegyvermester kombó :). Meglepően sok könyvben szerepel, szóval valószínűleg nem volt annyira egzotikus, mint ma gondolják, de azt leírják, hogy csatában nem igazán használták, inkább kimondottan párbajban. Fontos, hogy tényleg jól kell tudnunk vívni mindkét kezünkkel és függetleníteni őket, mert egyébként több bajt csinálunk magunknak, mint hasznot. Ha azonban tudjuk használni, akkor brutálisan hatékony, egyszerűen olyan mennyiségű támadásszámot és szöget ad, amivel egy ellenfél nagyon nehezen birkózik meg. Hátránya szerintem, hogy kicsit kiszámítható egy idő után, mert véges a kombinációk mennyisége, amiket úgy meg tud csinálni az ember, hogy ne akadjanak össze. További hátrány, hogy védekezésben szerintem kevésbé jó, mint a tőr, vagy a pajzsok, mert a hosszabb fegyvert könnyebb eltolni, rátolni a másikra, összeakasztani őket. Továbbá, ha az ember eszetlenül csapkod velük, akkor nagyon kinyitja magát pl. egy gyors szúrás ellen. Mégis, ahogy írtam, ha valaki ért hozzá, akkor nagyon-nagyon brutális.
Kard és hárítókesztyű: erről annyit tudok mondani, hogy van :). Az az egy forrás, ami tudomásom szerint foglalkozik vele, olasz, de pár menet le van fordítva angolra. Ki még nem próbáltam, de ha jól értem, akkor a lényege az, hogy a kesztyűvel is lehet hárítani, mert speciálisan páncélozott, de az biztos, hogy sokat használja a kesztyűs kezet az ellenfél fegyverének megragadására.
Hosszúkard: gondolkodtam, hogy ideírjam-e, mert végülis nem "kombó", de úgy döntöttem, hogy mivel ez a ma leggyakoribb fegyver így van helye a felsorolásban. Szintén jól lehet vele tanítani az alapokat, bár szerintem eredményezhet rossz berögződéseket, elsősorban a nyers erőből vívást. Elvileg a két kéz és a kis súlykülönbség miatt kisebb erő kell a forgatásához, mint egy egykezes fegyveréhez, de én mégis azt vettem észre, hogy merevebb és lassabb vele a mozgásom, rosszabb a lábmunkám, mert a hátizmaim és a vállövem a kezek és a felsőtest pozíciója miatt jobban befeszülnek. Ez persze lehet egyéni probléma. Ami a lényegi elem, hogy tulajdonképpen a hosszúkard esetében a második fegyver jelentette előnyöket, mint az egyidejű védekezésre és támadásra nyíló több lehetőség, vagy a több támadható felület lezárása, beáldozzuk a nagyobb forgatónyomatékért, a gyorsabb és erősebb ütésekért és a fegyver feletti nagyobb kontrollért. Ez teljesen a használótól függ, hogy jó bolt-e, én speciel jobban szeretek két fegyverrel vívni, de a hosszúkard méltán népszerű, mert nagyon jó. Másodfegyver és összetett markolat híján a kezek nagyon kitettek, illetve ha sikerül jól lekötni a kardot az egyik fegyverrel/kézzel, akkor az ellenfél igen nagy bajba kerülhet (vagy nem, amennyiben jó birkózó, lásd lentebb). Elsőre úgy tűnhet, hogy nagyobb az elérési távja és ez igaz is a rövidebb középkori egykezes kardok ellen, de a reneszánsz kardok nagyjából vele megegyező pengehosszal rendelkeztek, ráadásul biomechanikai okokból messzebbre elér az ember, ha be tud fordulni a kéz mögé, így ott ez nem érvényes. Rapier-okkal pedig még meg is fordul a helyzet.
Ahogy az egykezes kardnál, a bal kéz itt is nagyon jól használható birkózásra, lefegyverzésre mivel a markolatot elengedni minimális idő. Viszont ilyenkor (kard dinamikájától függően) sokat romolhat a kontrollunk a kard felett egy kézzel. Ezzel együtt tény, hogy a hosszúkard vívásának nagyon fontos részét képezi a birkózás-belharc, sokszor végződik ebben az eső néhány ütésváltás után (amennyiben az adott edzésen/versenyen engedélyezett).
Szálfegyverek és kétkezes kardok: tapasztalat híján ezekről nem írnék túl sokat. Ami biztosan mellettük szól, az az elérési táv és a hosszúkardhoz hasonlóan a nagy ütőerő és kontrollálhatóság. Igazából a világtörténelmet megnézve mindig és mindenhol a legnagyobb számban használt csatafegyverek. A kétkezes kardot mérete és súlya és felhasználási területe miatt ide soroltam. Hátrányuk talán az, hogy ha az ember bekerül a hegy mögé, esetleg még el is tudja kapni a nyelet, akkor eléggé nyert helyzetben van, illetve az, hogy a fa nyeleket egy karddal szét lehet verni :). Meg természetesen az, hogy mint hétköznapi, önvédelmi fegyver, nem túl praktikusak.
Tőr: azért érdemes megemlíteni, mert önvédelmi helyzetben sok vívókönyvben szerepel tőr tőr ellen és pusztakéz tőr ellen, néha még tőr kard ellen is. Tőr-tőr ellen az gyakorlatilag nagyon hasonlít a modern bajonett/késharchoz. Ha tőrt kényszerülünk használni kard ellen, akkor egyértelmű hátrányban vagyunk. Nem megoldhatatlan, mert a tőrrel lehet blokkolni a kardot és bemenni mögé, de egyértelműen hátrányos helyzet. Tulajdonképen jobban megéri hozzávágni az ellenfélhez és elfutni. Specifikus helyzetben, mint pl. egy szűk sikátorban lehet előnye, de mivel párbalyvívással foglalkozunk, így ez elhanyagolható. A tőrrel való vívás és a birkózás között gyakorlatilag nagyon vékony a határ, különösen a korábbi, rondell és hasonló tőröket használó tradícióknál, mindben aktívan használjuk mindkét kezet fogásokra, törésekre, feszítésekre. Ez természetesen igaz akkor is, ha más fegyver ellen megyünk, jellemző, hogy a tőrrel valahogy hárítjuk a hosszabb fegyvert és megpróbálunk birkózótávolságra kerülni.
Remélem az összehasonlítás hasznos volt, ha valakinek saját, esetleg különböző tapasztalati vannak, ne habozzatok kommentelni!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)