Második

 "Jójó, de miért is kardozik valaki?" Lehetne a kérdés, már ha nem olyan vagy, aki már kardozik, mert akkor ez nem kérdés :). Illetve számomra, miután a kezdeti évek lelkesedése lecsengett, ismét kérdéssé vált, amit a belefektetett energia és idő tükrében át kell gondolni, szóval most az ilyen jellegű eszmefuttatásaim következnek.

 Alapvetően szerintem ez egy hobbisport. Ez abból a szempontból fontos, hogy az ember mire tudja "használni". Nézzünk szembe vele, bármennyire is királyság a gondolat, hogy (tetszőlegesen behelyettesítendő nép, vagy fantasy faj)-t szeletelünk, a valóságban soha nem fogjuk drága hosszú fémdarabjainkat önvédelemre használni, illetve olyan szélsőséges esetben, amibe remélem egyikünk se kerül soha, így az a felhasználási terület amit régen betöltött kiesik. Ez kevésbé igaz a bartitsu-ra, mert azért az egy kifejezetten önvédelmi rendszer, ami nem is olyan régi, de a legtöbb bartitsuval foglalkozó csoport nem kimondottan önvédelmi képzésként gyakorolja. Halkan megemlítem, hogy tudok emberről, aki konkrétan olyan munkakörben dolgozik, ahol rendszeresen kerül veszélyes helyzetbe és használja aktívan a régi pusztakezes technikákat, ami nem is meglepő, az emberi test nem igazán változott az utóbbi párszáz évben, ami 1422-ben jó volt egy kés ellen egy kocsmában, az ma is az. Ettől függetlenül szerintem senki ne próbálkozzon ezzel, ha csak nincs abszolút rákényszerülve, mert nincs mögöttünk, mögöttem se akkora képzés, főként pszichológiai szempontból.

 Szóval az önvédelmet kihúztuk. Ez itt még nem lenne probléma, hiszen rengeteg sportot csinál az ember konkrét hétköznapi felhasználás nélkül, pl. tenisz, foci, műkorcsolya. Ebben az esetben csak azért ez jut az ember eszébe először, mert ugye mégis harcművészetről van szó, de ha így nézzük, a kendo és a sportvívás is ilyen, mégis sokan csinálják. A következő szempont a versenyzés, mert ha már motivációról van szó, akkor az emberek nagy többségét egy sportban hosszútávon a versenyzés tartja meg, a másokkal való megmérettetés, az eredmények. Na, erre van lehetőség, mert mint írtam előzőleg, nagyon színvonalas versenyek rendeződnek, már itthon is és alakul a magyar sportszövetség is. Viszont azt látni kell, hogy egyelőre ebben nincs igazán sem elismertség, sem pénz. Nincs komoly díjazás, mint pl. a tenisznél, nem egy hivatalosan elismert sportág, nincs az olimpiai sportágak között, nincsenek ösztöndíjak, vagy szponzorok. Meg vagyok győződve róla, hogy egyszer majd mindez meg fog valósulni és lesz olyan, hogy valaki mondjuk spanyol rapier edzői kurzusra járjon a Testnevelési Főiskolán, de jelenleg még nem elég ismert hozzá a HEMA sem itthon sem külföldön, hogy a konkrétan ezt művelő embereken kívül komoly érdeklődést vonzzon. A helyzet változik, a kinti nagy rendezvényekről már rendszeresen készülnek cikkek, riportok és itthon is érdeklődik a média, de még nagyon az út elején járunk. Akinek mindez nem probléma, aki a versenyzésért magáért csinálja a versenyzést, az megtalálhatja a számítását, de a, mondhatni "élsportolói" szinthez nagyon komoly lemondások és akaraterő szükségesek, hogy az ember munka család, egyebek mellett olyan szintre jusson, mert hivatásszerűen még egyelőre nem igazán lehet csinálni.

 További kérdés, hogy mi a helyzet, ha az ember nem szeret versenyezni? Én például kimondottan nem szeretek. Elismerem az előnyeit és azt is, hogy igazán stresszhelyzetben ott lehet kipróbálni a dolgokat és egyáltalán az embernek magát. Tisztelem azoknak a munkáját, akik komolyan gondolják a versenyzést, én viszont sosem voltam ilyen szempontból kompetitív ember. Nem szeretem azt a hangulatot és feszültséget, ami egy versenyen ki tud alakulni, nem szeretem a győzni akarás és a "tét" miatt bekövetkező megnövekedett balesetveszélyt. Nekem egy érem nem ér annyit, hogy komoly sérülést okozzak valakinek, vagy elszenvedjem azt (ez pedig előfordulhat), sem annyit, hogy esetleg olyan emberekkel alakuljon ki feszültség, akikkel egyébként jóban vagyok. Régen jártam egy ideig íjászversenyekre rendszeresen, de oda is a pálya nyújtotta kihívás, a barátokkal töltött nap és a környezet miatt. Persze, próbáltam jól szerepelni és örültem, ha helyezést értem el, de mindig inkább magamhoz mértem az eredményeimet, nem az ellenfelekéhez és sose stresszeltem azon, hogy hányadik leszek, mert nekem nem ez a fontos ezekben a hobbikban.

 Tehát, ha az ember nem tudja magát megvédeni a kardjával és a versenyzés sem igazán motiválja, akkor mi az, ami hosszú távon megtartja?

 Először is, lehet sablonos, de ott van az egészség. A kardozás és egyáltalán az egész HEMA egy kiváló testedzés. Vívás, birkózás közben nagyjából minden izom dolgozik, anyagcsere, szív-érrendszer, légzésrendszer és minden más, ami általában a sportoknál elmondható. Ezt a régi mesterek is leírják, hogy nincs jobb és nemesebb a vívásnál, ami fitten tartja az embert és egészségesen. Természetesen oda kell figyelni a sérülésekre, de azok minden sportban vannak én a sportsérüléseim 80%-át nem vívásban szedtem össze, hanem futás, görkorizás és hasonlók alatt. Persze a vívás fejleszt egyéb, a mindennapi életben hasznos képességeket is, mint a perifériás látás, a reakcióidő, az egyensúlyérzék.

 Másik fontos szempont a jótékony pszichés hatás. Erről András Bálint kolléga szokott nagyon jókat írni a blogján (link oldalt) és az Ars Ensis újságjába a Kardlapba, úgyhogy én nem is cifráznám túl, egyébként sem a szakterületem, elég annyi, hogy a stressz kezelésében és levezetésében sokat segít, valamint javít sok olyan dolgot, mint a koncentráció, monotóniatűrés, konfliktuskezelés. Van a dolognak egy filozófiai vonulata is, de ez a HEMA-ban nem annyira hangsúlyos(legalábbis a tradíciók nagy többségében), mint a távol-keleti harcművészetekben, legalábbis nem olyan formában, ahogy ott a Buddhizmus, vagy a zen. Persze, nagyjából minden mester leírja a vívó ideális tulajdonságait, mint mértékletesség, meg becsületesség, ítélőképesség és hasonlók, de erről majd máskor, egy másik bejegyzésben.

 A következő és talán (számomra) legfontosabb szempont: mert kardozni király! Ha valaki ilyen hobbiba kezd, akkor nagy valószínűséggel eleve vonzódik a történelem, esetleg a fantasy, vagy mindkettő iránt. Leszögezném, hogy a második sem rossz az én szememben, sőt! Nagyon sokszor megdobja a lelkesedésemet egy-egy jó fantasy könyv, vagy film, de tudni kell különválasztani. Ez nem gorviki párbajhősképző, még akkor sem ha olaszos szavakat használunk és rapír van a kezünkben és akkor sem sötételf-tréning, ha két szabja. Arról nem is szólva, hogy a történelem sokkal epikusabb karaktereket és eseményeket szült, mint bármelyik író, csak jó helyen kell olvasni, egy-egy korszak története, társadalma pedig tud legalább annyira érdekes lenni, mint bármelyik kitalált világ. Ismét leszögezem: én mindkettőt szeretem, de tudni kell, hogy éppen min veszünk részt, történelmi harcművészeti edzésen, vagy élő szerepjátékon. Hogy a klasszikust idézzem: "Mindennek megvan a helye és az ideje...és ez pedig az egyetem."

 Az utolsó, de messze nem a legkevésbé fontos szempont: a társaság. Rengeteg hihetetlen jó arc emberrel lehet megismerkedni a HEMA-n belül, itthon és külföldön egyaránt, az élet minden területéről. Engem hat év után is kiakaszt időnként az a tudásanyag, ami az emberekkel csak a mi iskolánkban összegyűlt. Arról nem is szólva, hogy jó, ha az ember olyan társaságba tud járni és olyan sportot űzni, ami belepasszol az egyébként nem feltétlenül átlagos érdeklődési körébe, teheti ezt ráadásul barátok között, akik osztják ezt az agymenését :).

Összegezve tehát, a kérdésre hogy miért kardozik valaki (illetve, hogy miért kardozom én, másoknak természetesen lehetnek teljesen más indokai), a válasz az, hogy mert szeretem magát a mozgásformát, mert érdekelnek azok az idők, amikor ezt csinálták az emberek (még ha ebben sokszor van is egy adag romantika), mert szeretek régi forrásokat olvasni, mesterek műveit tanulmányozni, összehasonlítani, kipróbálni és eközben jól érezni magam a barátaimmal, mozogni, sportolni, fizikailag és lelkileg is fejlődni. Ha úgy olvasod ezt a blogot, hogy még nem próbáltad ki ezt a sportot és van rá lehetőséged, akkor menj el egy edzésre, nézd meg, hátha bejön a dolog, nem kell félni, mindenhol szívesen fognak látni!

Első

 Bevégeztetett hát, én is elkezdtem blogot írni.  Tulajdonképpen ez egy kísérlet, mivel a neten nagyon sok kitűnő HEMA-val foglalkozó oldal és blog van, amik közt magyar is található, így kíváncsi lettem, hogy vajon nekem menne-e egy ilyen írása, lenne-e annyi mondanivalóm, ami megtölt egy blogot? Remélem lesz :).

 Mi is az a HEMA? A rövidítés a Historical European Martial Arts-ot takarja, azaz Történelmi Európai Harci Művészetek. A mai köztudatban nagyon nincs benne, de az öreg kontinensnek nagyon-nagyon gazdag harcművészeti múltja van, bár ezt a szót a popkultúra miatt inkább a Kelethez kötik. Maga a szó is új keletű, régebben egyszerűen művészetnek (mivel akkoriban a művészet magas szintű tudást, szakértelmet jelentett), még régebben lovagias művészetnek nevezték és a különböző fegyverek használatától a pusztakezes harcmodorokig mindent felölelt. Amivel mi rosszul jártunk, hogy a haditechnika fejlődésével ezek a régi harcmodorok kivesztek a csatatérről és az önvédelemből is és ellentétben például a japánokkal, Európában valahogy senki nem gondolta úgy a felvilágosodás közepette, hogy meg kellene őrizni őket a hagyományok és a kultúra miatt. Bizonyos dolgok megmaradtak, így például a mai sportvívásnak, vagy íjászatnak, vagy boxnak szépen levezethető a leszármazása, mások eltűntek. Szerencsénkre nem végleg, maradtak ugyanis könyvek, mégpedig meglepően sok (ami alatt több száz értendő), amikben a régi idők mesterei leírták és illusztrálták művészetüket.  Ezekből, illetve más korabeli forrásokból kirajzolódik az akkori élet egy olyan szelete, amivel nagyon sokáig nem foglalkoztak és sajnos ma sem tanítják az iskolában. Ugyanis régen nagyjából MINDENKI művelte ezeket a harcművészeteket. Olyan szinten hozzátartozott az átlagember életéhez, mint ma az autóvezetés.minden városban voltak vívóiskolák/céhek, ahova a polgárság nagy része eljárt, nem ritkán nők is! Vándor mesterek járták a vidéket, vagy kerestek mecénást. Könyveket írtak, adtak ki, több száz oldalas műveket. Ezek a mesterek nem ritkán tudósok, egyetemi tanárok is voltak és az akkori tudományt szervesen beleépítették a vívásba, elég ránézni egy XVII. századi vívókönyvre, amiben szögek, irányok, erőkarok vannak tárgyalva oldalakon keresztül! 

 Az utóbbi évtizedekben nemzetközi szinten megindult az érdeklődés ezen művészetek feltámasztása iránt. Az út hosszú, döcögős és nagyon az elején tartunk még mindig, de elmondhatjuk, hogy mára ez a sport/művészet/hobbi él és fejlődik, több ezren, ha nem tízezren foglalkoznak vele világszerte, rengeteg csapat van, hihetetlen színvonalas publikációk születnek, folyamatos kutatások folynak, egyre színvonalasabb versenyek kerülnek megrendezésre és mára már komoly cégek foglalkoznak a megfelelő felszerelések gyártásával.

 Itthon kicsit érdekes a helyzet, mivel nálunk ez az egész szervesen kapcsolódik a hagyományőrzéshez. A kettő között a különbség, hogy a HEMA kifejezetten a harcművészet gyakorlásában érdekelt olyan formában, ahogy az ember azzal bármilyen más küzdősporttal foglalkozó helyen találkozik. Nincsenek korabeli ruhák, nincsenek élő történelemórák, sem kézművesség. Cserébe itt az összes idő és energia a művészetre magára fordítódik. Voltam tagja hagyományörző csapatnak is és elmondhatom, hogy mélyen tisztelem azokat akik azt jól és igényesen csinálják. Én erre úgy tekintek, hogy ők egy átfogóbb, nagyobb kép megjelenítésén dolgoznak, míg mi egy kisebb szeletre koncentrálunk, illetve próbáljuk a mai világba beilleszteni, mint sportot (természetesen megtartva a forrásokhoz való hűséget, hiszen a HEMA első szava a Historical).  Itt is vannak eltérések, van aki kifejezetten a versenyzésben, a kemény edzésben érdekelt, van aki többet foglalkozik az adott korszakkal és minél több forrás tanulmányozásával (én ebbe az utóbbi csoportba tartozom) és természetesen minden más kombináció is megtalálható.

 Én magam most már több mint hat éve foglalkozom HEMA-val az Ars Ensis csapatában, ami itthon a legnagyobb (ha nem az egyetlen) nem-hagyományorző HEMA-egyesület. Az utóbbi két és fél évben már oktatóként veszek részt a munkában, ami nagy megtiszteltetés és érdekes kihívás (szeretném leszögezni, hogy az ezen a blogon megjelentek kizárólag az én véleményemet tükrözik, nem az egyesületét, vagy más oktatótársaimét). A saját szakterületem, ha lehet így mondani, a XVI. századi egykezes kard, valamint ennek párosítása hárítótőrrel. Terveim szerint a blog fő témája ez lesz. Emellett foglalkozni fogok íjászattal, aminek szintén igen érdekes a kapcsolata a HEMA-val, lévén önmagában is egy élő, modern sport, viszont az én véleményem az, hogy a HEMA-nak is szerves része, ráadásul tulajdonképpen én is ezzel kezdtem valamikor közel tíz éve és csinálom azóta is kisebb-nagyobb szünetekkel. Fogok még foglalkozni itt bartitsu-val, vagy ahogy újabban emlegetik: "az a cucc, amit Robert Downey Jr. tol az új Sherlock Holmes filmekben". Ez tulajdonképpen az MMA (mixed martial arts) akkori megfelelője és még nekem is új terület, de nagyon tetszik, szóval időnként helyet fog kapni. Hektikusan felbukkanhatnak majd bejegyzések filmekről, könyvekről, más fegyvernemekről, miegyébről, de leginkább erről a háromról lesz itt szó.

 Jó olvasgatást kívánok mindenkinek a jövőben!