Mostanában kevés időm volt ide írni, nyakunkon a félévkezdés az AE-ben, ami jó sok munkával jár, remélhetőleg ha túl vagyunk rajta, gyakoribbak lesznek az itteni postok is.
Be kell vallanom valamit: utálok futni. Na jó, nem kifejezetten utálok, de sose voltam az a fajta, aki órákig képes kocogni. Egészen egyszerűen elunom. Régebben egyik barátommal jártunk ki, ami sokat javított rajta, de ő egy ideje nem ér rá, így egyedül kell megoldanom. Érdekes módon azt vettem észre, hogy ha zenét hallgatok, az csak ront a helyzeten, mert a váltakozó számok tudatosítják bennem a múló időt és valahogy még hosszabbnak tűnik. Viszont magát a futást egy fontos dolognak tartom, mert a saját magam elé kitűzött cél egy általános jó kondíció elérése, aminek a harcművészet-gyakorlás csak egy részét jelenti, bár nagyon élvezetes és hasznos részét. Namost a hosszútáv(esetemben inkább közép)futás önmagában szép és jó, de mint fentebb írtam, egyrészt nekem unalmas, másrészt például a víváshoz sokkal nem járul hozzá, mert más jellegű energiafelhasználással jár. A vívás, vagy bármilyen "verekedés" ugye áll kis intenzitású részekből, mint mikor felméred a másikat, keresed a tempo-t ahol betámadhatsz és áll hirtelen, magas intenzitású részekből, ami a tényleges ütésváltás. Több helyen is olvastam már, hogy a sima futásnál sokkal jobb edzés ehhez a fartlek (bővebben itt: http://www.futas.net/cikkek/edzestervek/fartlek-iramjatekos-futas.php), aminek a lényege, hogy futás közben váltogatja az ember a lassabb futást, kocogást, akár sétát a gyors, majdnem-sprint-szakaszokkal. Elvileg ez az általános terepfutáshoz is jó módszer (legalábbis maratonisták is csinálják) és a zombiapokalipszisra is hasznosnak tűnik. További előny számomra, hogy bár lehet hozzá csinálni nagyon részletes, másodpercre kiszámolt programot, de lehet "érzésre" is csinálni, vagyis pl. gyorsítás addig a sarokig, aztán kocogás, aztán megint gyors a tábláig. Ez nekem szimpatikus, mert őszintén szólva hülyét kapnék, ha folyamatosan az órát kéne néznem futás közben, plusz az ilyen dolgokat nem is szeretem agyonszervezni, az valahogy nagyon mesterséges hatást kelt bennem.
Ma elkezdek e szerint futni, kíváncsi leszek az eredményekre és hogy mennyire más érzés az eddigihez képest. A tapasztalatokat majd leírom, hátha másnak is jól jön.
Ui: ez csak tipp, de szerintem maga az elmélet aplikálható bármire, pl. bringa, görkori. Görkorival csináltam már ilyet, igaz nem tudatosan, hogy szépen nyugodtan elgurlugatni, aztán ha tisztább a hely, akkor mindent bele és kifejezetten jó móka volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése