A hosszúkardot, mint fegyvert eddig is elismertem (végülis nem véletlenül volt használatban annyi ideig, ebben csak az egykezes kard előzi meg, már ha egybe vesszük annak rengeteg típusát), de valahogy sosem találtam meg benne igazán magamat. Valószínű ennek két fő oka van, mégpedig hogy egyrészt nekem az egykezes fegyverek ösztönösen jobban kézre esnek, másrészt, hogy nem láttam eddig olyan iskolát, tradíciót, ami teljes egészében tetszett volna. Mindben voltak olyan részletek, amik miatt nem éreztem magam otthon benne, ezért jobbára random elemekkel is vívtam. A mai edzés alatt ismét elővettem a hosszúkardot, eredetileg azért, mert az egykezesem szervízben van, és gondoltam sebaj, legalább erősödik a karom az 1.7 kilótól :). Elkezdtem csak úgy vegyesen gyakorolgatni, némi Lichtenauert, némi Marozzo-t, némi egykezes kardos technikát és közben elkezdtem gondolkodni, hogy ez így nem is rossz! Mert mi van, ha fogok egy Marozzo-s alapállást, ami nagyon jó csali az ellenfélnek, majd még mindig Marozzo-s lábmunkával védek és folytatom egy Zwerhau-val és kijövök belőle egy félig németes-félig egykezes kardos kombinációval???
Ez így nagyon Frankenfencing-nek hangzik ugye? Az is. Viszont tény, hogy a ma ismert, nagyra becsült tradícióink is ugyanígy keletkeztek. Lichtenauer, Fiore Meyer és nagyjából szinte mindenki ír valamilyen formában arról, hogy kiktől tanult, sok esetben szerte Európában, ugyanis akkor szokás volt nekiindulni a nagyvilágnak tudást gyűjteni (hjah, nem volt net...). A japánoknak volt erre egy külön kifejezésük, ami most nem jut eszembe. Amit ebből ki akarok hozni, hogy a dolgok mixelése az ember egyéni ízlése szerint nem egy elrugaszkodott gondolat, hanem megvannak a történelmi gyökerei.
Ami szerintem fontos, hogy ehhez kell némi alaptudás és tapasztalat. Nincs sok értelme Lichtenauerbe rapírt keverni, amíg az ember nincs nagyjából tisztában mindkettő technika-rendszerével és elméleti hátterével, de az ember egy ponton túl eljut odáig, hogy már nem az egyes tradíciók szakterminológiájában gondolkodik, hanem általánosítja a fogalmakat, jelenségeket, itt pedig már neki lehet állni bővíteni az eszközkészletet más tradíciók doglaival az egyéni preferenciák szerint.
Érdekesség: nyugaton és főleg Ámerikániában ezt az egész kardozósdit két fő névvel illetik. Az egyik ugyebár a HEMA (historical european martial arts), a másik a WMA (western martial arts). A kettő között nagyon sok az átfedés, sokan egymást behelyettesítő fogalomként használják, vagy az amcsik esetében azért(is), hogy ne legyen annyira szem előtt az európai gyökere már a névben. Viszont megkülönböztetik úgy is, hogy a HEMA szigorúan tradíció-centrikus, míg a WMA megengedi a dolgok keverését, mivel itt nem kizárólagosan van jelen a historical aspektus. Persze, a dolog újszerűségéből adódóan ezek még nem tisztázott fogalmak, érdekes lesz látni, hogy 20 év múlva mi lesz az Oxford Dictionary-ben róluk...
A magam részéről mindkét irányvonalat pártolom, mind a HEMA-t, mind a WMA-t. Az első szépsége a történelmi hitelesség, a "korok illata" (nem, nem a penész...), míg a másodikban ott van a kísérletezés öröme, az új dolgok létrehozása és a saját stílus kialakítása. Azért tartsuk észben, hogy míg a régi tradíciók élet-halál helyzetekben lettek letesztelve, ha mi összerakunk valamit magunknak, bármilyen királyos is, soha nem lehetünk biztosak, hogy hogyan működne, mert a tesztelésre a legdurvább lehetőségünk az intenzív szabadvívás és a versenyzés, ami még mindig nagyon messze van az éles karddal vívott harctól! Szerencsére az irány az, hogy a versenyeken is van mindkettőnek helye, mert kint már egyre inkább pedzegetik a "kódexhű" formagyakorlatok, páros menetek behozását a versenyekre a szabadvívás és az éleskardos vágásgyakorlat mellé, afféle "triatlon" irányba elmenve. Sőt, van ahol már felmerült azon vívók külön jutalmazása egy versenyen, akik valamilyen tradícióhoz hűen vívnak végig és szépen, szóval tényleg úgy néz ki, hogy lesz helye mindennek, a történelmi hűségnek és az újításnak, egyénieskedésnek is, ami jó! :)
Most mindezek után azt hiszem, kicsit megint gyakrabban fogom elővenni a jó öreg hosszúkardot az egykezes és a kard és tőr mellé és szépen nevelgetem ezt a kis szörnyecskét, aztán meglátjuk mi lesz belőle...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése